Mihovil Naković / Nakovich Mihály

Mihovil Naković – Nakovich Mihály (1840-1900)

mn

Mihovilj Naković ili Mihovil, Miho, Mihael Naković (mađarski Nákovich Mihály) (Veliki Borištof, 27. rujna, 1840. – Koljnof, 24. travnja, 1900.) hrvatski (gradišćanski) je pisac, kantor, sakupljač narodnih pjesama i učitelj. Naković je bio uporan i marljiv književnik gradišćanskohrvatskog jezika u 19. stoljeću. Kasnije je preuzio uređivanje Keršćansko-katoličanskoga kalendara od Gašpara Glavanića. Njegov otac, Ivan Naković je bio tkalac, a njegova majka je bila Marija Pika, zato su ih zvali Pikini. Djed mu je bio također učitelj i kantor u Frakanavi. Nakovića pamet se je već u domaćoj školi razvila. Navečer je kot 13 i 14 ljetni dječak još svenek hodio u školu. Pozvali su ga za pomoćnoga učitelja u Hrvatski Židan, a potom u Frakanavu. Učiteljsku školu je završio u Šopronu, baš za glavni ispit, po kom bi bio dostao učiteljsku diplomu, nije imao novca. Ondašnji lanžarski farnik ga je pomilovao i dao za njega novac, da je mogao dobiti diplomu. Kratko je učiteljevao u Vulkaprodrštofu, što se pak nije moglo potvrditi. U Cogrštofu su ga 1860. izabrali za bilježnika i školnika, odakle pak 1874. odlazi za kantora, učitelja te ravnatelja u Koljnofu. U Cogrštofu je imao jednoga, Martina Borenića.

Pisao je pjesme, u kojih nastavlja staru školnišku tradiciju prigodnog pjesnika. Naković i drugi su reformirali gradišćanskohrvatski jezik, koji se je trudio se zbližiti hrvatskomu književnomu jeziku, dok ranije se je Jožef Ficko ogradio od srpskohrvatskog i ilirskog jezika. Naković, Štefan Krpan i Mirko Valentić su potpisali Deklaraciju o jedinstvenom književnom jeziku 16. listopada, 1877.
Pisao je udžbenike, pjesmarice i molitvenike. Njegov molitvenik Duhovni vĕnac ima velik broj i veliku popularnust. Pokušao je u svojoj brizi za selo pokrenuti poučne i zabavni časopis Knjižnica za seljačke ljude, ali su izišla samo dva broja (1891. i 1892.).

Nakovich Mihály 1840. szeptember 27-én született Szabadbárándon (ma Grosswarasdorf Ausztriában). Édesapja, Nakovich János takács volt, édesanyja Mária, akinek a családi neve „Piká”, miatt úgy hívták őket:”Pikini”. Nagyapja Répcesarudon volt kántortanító. Tízen voltak testvérek. A kis Miska már a községi iskolában kitűnt tehetségével, éles eszével. 13-14 éves fiúként esténként még mindig iskolába járt. A tanuláshoz a könyveket a kántortanítótól kapta, a faggyút a világításhoz édesanyjától lopta el. Mivel értelme átlagon felüli volt, elhívták segédtanítónak Horvátzsidányba, utána pedig Répcesarudra. 18 éves lehetett, amikor a Soproni Tanítóképzőbe került. Ekkoriban nagyon szegény volt. Nem tudta letenni az utolsó vizsgáját, ami után megkaphatta volna a tanítói diplomáját, mert nem volt rá pénze. Az akkori lanzséri plébános megsajnálta és kifizette helyette a vizsgadíjat , így végre megkaphatta diplomáját.

Két évig Vulkapordányban (Wulkaprodersdorf), négy évig Zárányban tanítóskodott. Itt volt egy nagyon tehetséges, Borenich Márton nevű diákja, egy szegény csizmadia fia. Nakovich rábeszélte a fiú apját, hogy taníttassa a gyereket, akinek ő volt a bérmakeresztapja. A fiú szintén tanító lett, jótevője munkatársa és segítője. Nakovich már Zárányban (Zagersdorf) felismerte , hogy mennyire hiányoznak a horvát nyelvű tankönyvek és egyházi énekeskönyvek a kántorok munkájában. El is kezdte gyűjteni hozzájuk az anyagot.

14 évi tanítóskodás után 1874-ben választották meg kántortanítónak Kópházára, ahol 26 évig, haláláig, tanított.

A horvát értelmiség már egy évvel korábban, 1873-ban elhatározta, hogy megpróbálnak horvát tankönyveket kiadni. Nakovichra esett a földrajz tankönyv összeállítása, melyet ő a legrövidebb idő alatt el is készített.

1876-ban kiadásra kerül Énekeskönyve: népi énekek a fiatalság részére.

1877-ben körlevelet adott ki, amelyet az összes horvát értelmiséginek elküldött. Ebben írta le az új horvát helyesírást és rávette a könyvek íróit, hogy ezt használják. Az 1880-ban kiadott földrajzkönyve már az új helyesírással íródott.

1881-ben Nezsiderben (Neusiedler) Horváth Béla nyomdájában megjelentette tudományos – szórakoztató folyóiratát „Könyvecske a falusi embereknek” címmel. Még ebben az évben Borenich Mártonnal kiadja a Keresztény Naptárt. De saját legnagyobb munkájának megjelenését már nem érte meg. Néhány hónappal templomi énekeskönyve kiadása előtt, 1900. április 24-én váratlanul meghalt.

Ezt az énekeskönyvet Borenich Mártonnal együtt állította össze, File Sedenich kézirata alapján. A könyv végül 1901-ben jelent meg.

Nakovich Mihály, a modern horvát helyesírás úttörőjeként a legnagyobb, legjelentősebb kántortanító volt. Sok tudományos és szórakoztató műve már ezzel a helyesírással íródott. Nemcsak a gyerekek, a fiatalok tanítása, a szorgalmas kántori munkája, hanem a horvát nyelv megőrzése, megújítása terén végzett irodalmi alkotómunkája is méltóvá teszi arra, hogy emlékét megőrizzük, ápoljuk. Büszkék lehetünk arra, hogy életének jelentős részét Kópházán töltötte, nemzedékeket tanítva a számolásra, olvasásra, betűvetésre, a hithű életre.

Djela

– Zemlyopisz za hervatszke narodne skole (1873.)
– Prirodopisz za hervatszke skole jurszke biskupie (1873. Glavanić i Naković)
– Nova mĕra i vága (1875.)
– Jacskar. Narodne jacske za hervatszku mladoszt (1876.)
– Duhovni vĕnac (1877.)
– Podučavanje u jezikoslovju (1877.)
– Vĕnac. Jačkene knjige (1878.)
– Druga štanka za katoličanske hèrvatske škole Ugarskoga kraljevstva (1880. Naković i Borenić)
– Ugarska slovnica, za nimške škole izdana (1880.)
– Zlatna koruna Bl.D. Marije (1882.)
– Kerštjansko-katoličanski kalendar za prestupno leto (od 1891.)
– Knjižnica za seljačke ljude (1891.)
– Pĕrva molitvenica za katoličansku ditcu (1892.)
– Srĕdnji vĕnac Bl.Div. Marije (1892.)
– Novi vĕnac. Jačkene knjige za katholičansku crickvu (1893.)
– Novi duhovni vĕnac bl. div. Marije (1897.)
– Nova zlatna koruna Bl. divice Marije (1905.)
– Početak hodočasne crikve B.D. Marie, u Kolnofu (rukopis, ?)

to top