Információk szülőknek
Informacije za roditelje

Tisztelt Szülők!

A megjelent 215/2020. (V.20.) Korm. rendeletnekmegfelelően a következőkről tájékoztatjuk Önöket:

Június 2-tól a pedagógusok az iskolában korrepetálást, felzárkóztatást tarthatnak. A tanulókat és a szülőket a pedagógusok fogják értesíteni és a konzultáció idejét egyeztetni. Itt elsősorban azokról a tanulókról van szó, akik a digitális oktatás során lemaradtak, vagy a kiadott feladatokat nem, esetleg hiányosan készítették el.

Június 2-15. között felügyeletet is szervezünk. Az ide jelentkező tanulók számára is folytatódik a digitális oktatás, ezeket a feladatokat azonban továbbra is otthon kell elkészíteniük a tanulóknak. A felügyeletet az intézményvezetés beosztása szerint az adott napon kevesebb távoktatási feladattal rendelkező pedagógusok látják el. Az ügyeleti csoport vegyes korösszetétele és a tanulmányi feladatok sokrétűsége miatt a tanulmányi feladatok teljesítése továbbra is a tanuló (és szülőjének) otthoni feladata.

A felügyelet alatt étkezést is lehet igényelni, melynek térítési díja a tanév során alkalmazott ár.

Június 16-26 között is lehet felügyeletet igényelni. itt is térítési díj ellenében kaphat étkezést a tanuló.

Kérjük a felügyeleten való részvételt pontos dátumokkal, kettő munkanappal korábban bejelenteni, valamint a megrendelt étkezést a vonatkozó szabályok szerintigényelni illetve lemondani. Az igények bejelentése az ügyeleti munkaszervezés miatt is fontos, hogy a pedagógusok feladatait megfelelően tudjuk tervezni.

A gyermekfelügyelet során betartjuk a vészhelyzet kihirdetését közvetlenül megelőző szabályokat. Figyelmet fordítunk a gyakori kézmosásra, fertőtlenítésre, valamint az intézménybe látogatók számának minimalizálására. Ezért tisztelettel kérjük, hogy gyermeküket a bejáratig kísérjék, és ott adják át az ügyeletet ellátó nevelőnek!

Felügyeletet az iskola honlapján lévő linken keresztül kérhetnek:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScZmpKacL1aBFidttjVFW9MFTRhp0aiVNbOmsOQUMv0h94tgw/viewform

Természetesen telefonon (99/531-101) illetve e-mailben (nakovich@nakovich.hu   vagy n.laszlone62@gmail.com ) is lehet érdeklődni, jelentkezni.

Segítő együttműködésüket köszönjük!

Kópháza, 2020. 05. 24.                                                      Sárközi Ágnes ig.

to top